A Midnight Commander

A Midnight Commander egy karakteres felületen használható program, amelynek segítségével állomány- és könyvtárkezelő műveleteket lehet végezni. Ezenkívül alkalmas programok indítására, a beépített szövegszerkesztője révén szövegszerkesztésre, valamint FTP-kliensként is használható.

Ahogy a képen látható, a program – amely egyszerűen az mc parancs kiadásával indítható – két oszlopban képes egy-egy könyvtár tartalmának megmutatására. A két oldal között a Tab billentyűvel (némely billentyűzeten csak két ellentétes irányú, vízszintes nyíl látható rajta) lehet váltani. Az aktív oldalt többek között abból lehet látni, hogy az egyik könyvtárbejegyzés sora zöld háttérben jelenik meg – feltéve, hogy az eredeti, a képen is látható színösszeállítás van érvényben: a szóban forgó jelölést nevezzük inverz megjelenésnek.

Ez a sor jelzi, hogy éppen hol járunk az adott könyvtárban. Mindkét oszlop tetején, a menü alatt megjelenik az adott könyvtár elérési útvonala. Mivel a képen ez a home-könyvtár, így ennek speciális jele, a ~ jelenik meg.

Legalul látható egy parancssor, ahol a szokásos parancsok bármelyikét kiadhatjuk, és az a szokásos módon végrehajtódik. Amennyiben a teljes parancsoros képernyőt látni szeretnénk – mert például egy parancs válasz üzeneteit szeretnénk látni, akkor a Ctrl+ O billentyűvel ezt megtehetjük, és vissza is ugyanígy juthatunk.

Az egyes könyvtárbejegyzésekről a képen látható helyzetben a nevén kívül még a méretét és a legutóbbi módosítás időpontját lehet látni. Ez azonban csak az egyik lehetséges nézet. Ha a képernyő (vagy ablak) legalsó sorában látható billentyű-menü segítségével, vagy az egérrel a felső menübe jutunk, akkor a jobboldali oszlop beállítását a Jobb, a baloldalit értelemszerűen a Bal menüben módosíthatjuk, az oszlop kinézetét a Listázási nézet nevű menüpont hatására előhívható párbeszédablakban.

A kérdés már csupán az, hogy az alsó billentyű-menüt hogyan kell értelmezni. Az egyes funkciók megnevezése előtt található szám egy funkcióbillentyűre utal. Eszerint a kiválasztott állomány tartalmának megtekintése például az F3 billentyűvel (megnéz) lehetséges. Ha egy könyvtáron állunk, akkor ez a funkció az adott könyvtárba történő átlépést jelenti. Eszerint a felső Főmenübe az F9 billentyűvel juthatunk, ahol a kurzorgombokkal lehet közlekedni.

Egy oszlopon belül a kurzor le és kurzor fel gombokkal lehet közlekedni. A kiválasztott könyvtárbejegyzéshez tartozó alapértelmezett cselekvést az Enter billentyűvel lehet elérni. Ez könyvtárnál a belépés, futtatható állománynál a futtatás, tömörített állománynál annak tartalmát mint könyvtárt jeleníti meg. A nem alapértelmezett műveleteket, amelyek az adott állománnyal vagy könyvtárral végezhetők, a F2 billentyűvel elérhető menüből lehet kiválasztani.

Az alsó billentyű-menün más műveletek is elérhetők, nemcsak az éppen láthatók: ha valamelyik funkciómódosító billentyűt lenyomva tartjuk (Alt, Ctrl), és a program ennek megfelelően van beállítva, akkor az azzal a billentyűvel elérhető szolgáltatások jelennek meg.

Miért jó, hogy két könyvtár látható egyszerre? Azért, mert a másolás és mozgatás műveletek alapértelmezett célkönyvtára a nem aktív oldalon látható könyvtár. Igaz ugyan, hogy a műveletek kezdeményezésekor megjelenő párbeszédablakban ez felülbírálható, de ha előbb megkeressük a célkönyvtárt az egyik oldalon, majd kiválasztjuk a másik oldalon, akkor a művelet gyorsabban és kényelmesebben elvégezhető.

Természetesen még kényelmesebbé tehető a másolás, ha egyszerre több bejegyzést is lehet másolni. Ennek semmi akadálya, mivel a bejegyzéseket ki lehet jelölni. Ennek két módja van:

  1. Egérrel: a kijelölendő vagy a kijelölésből eltávolítandó bejegyzésre az egér jobb gombjával kell kattintani.
  2. Billentyűzetről: álljunk rá az inverz sorral, majd nyomjuk meg az Insert gombot. Ekkor a kiválasztó sor egy bejegyzéssel lejjebb kerül (ha van ilyen), és a kijelölt sor más színű lesz.

A következő képünkön a sárga színű bejegyzések vannak kijelölve.



A továbbiakban – a teljesség igénye nélkül – a Midnight Commander legfontosabb funkciót említjük meg. Aki ezekről, valamint a nem ismertetett funkciókról többet szeretne tudni, az olvassa el az F1 billentyűvel elérhető Helpet, vagy a man mc paranccsal elérhető manuál oldalt.

Másolás, mozgatás

Ahogy már szó volt róla, ezek a műveletek a nem aktív oldalon látható könyvtárt tekintik alapértelmezett célkönyvtárnak, de ez módosítható minden alkalommal. A mozgatás helyett átnevezés érhető el, ha a célkönyvtár megadását egy állománynévre módosítjuk. Az F5 (másolás) és az F6 (mozgatás/átnevezés) billentyűk tartoznak hozzá.

Törlés

A kiválasztott/kijelölt bejegyzések törlése (végérvényesen!) az F8 billentyűvel lehetséges. Amennyiben könyvtárt akarunk törölni, akkor a program a biztonság kedvéért külön rákérdez, hogy a nem üres könyvtárt tényleg törölni akarjuk-e. Egyébként a művelet végrehajtása előtt – hacsak valaki ki nem kapcsolja – mindig megerősítést kér a műveletről annak veszélyessége miatt.

Új könyvtár létrehozása

Az aktív oldalon látható könyvtárba egy új könyvtárt lehet létrehozni az F7 billentyű segítségével. Egy párbeszédablakban a program megkérdezi a létrehozandó könyvtár nevét, és az Enter lenyomására az létre is jön.

Állomány keresése

A Főmenü Parancs menüjén belül érhető el a Filekeresés funkció. Kiválasztásakor egy párbeszédablakot kapunk, amelyben nem csak azt lehet megadni, hogy milyen nevű állományt keresünk, és hogy hol keressük, hanem egy részletet is az állomány tartalmából.

Ez utóbbit azonban csak akkor van értelme megadni, ha szöveges állományt keresünk, különben a program nem biztos, hogy megtalálja azt a szövegrészt. Ráadásul ha tartalomra is keresünk, azzal jelentősen megnövelhetjük a művelet végrehajtási idejét, hiszen a programnak végig kell olvasnia azokat az állományokat, amelyek a megadott névvel egyeznek.

Név megadásakor a * és ? karakterek használhatók a név maszkolására. A kezdő könyvtárnak a szerepe abban van, hogy az ott megadott könyvtárt és alkönyvtárait vizsgálja végig a program. Ha itt a . látható (aktuális könyvtár), akkor abban a könyvtárban és alkönyvtáraiban történik a keresés, amely a parancs kiadásakor aktív oldalon volt látható. Ha a / szerepel itt, akkor a teljes rendszert végigvizsgálja a program. Ez kerülendő, mivel rendkívül sokáig tarthat, és ha több gép össze van kapcsolva, akkor rettenetesen lefoglalhatja a rendszert, mert a más gépeken levő, de felcsatolt állományrendszereket is végigvizsgálja, ami a hálózatot is terheli!

FTP-kliens

A Midnight Commander nagyon egyszerűen használható FTP-re is. Virtuálisan fel lehet csatolni alkönyvtárként egy FTP-szervert a rendszerbe valamelyik oldalra. A feljelentkezés történhet anonymous-ként, vagy jelszavas felhasználóként is. Mindkét esetben az adott oldal menüjében az FTP-kapcsolat menüpontot kell választani. A megjelenő párbeszédablakban kell megadni az elérendő gép nevét (az azonosítót nem anonimus-kapcsolat esetén egy @ jellel elválasztva a gép neve elé kell írni). A kapcsolat létrejöttekor megjelenik a szerver tartalma, mint helyi könyvtár, és ennek megfelelően is kezelhető – természetesen a megfelelő jogosultságok figyelembe vételével.

A kapcsolat bontása nagyon egyszerű: az FTP-szerver főkönyvtárában a legfelső bejegyzés, a .. kivezet a szerverről, és saját gépünk főkönyvtárába visz. Bármely más módon az adott oldalon visszatérve a saját gépünk valamelyik könyvtárába, a kapcsolat szintén automatikusan felbomlik.

Kicsomagolás

Tömörített, vagy tömörítetlen tar archívumot, és néhány egyéb archívumot – amelyek kitömörítéséhez van megfelelő, elérhető program a rendszeren – a Midnight Commanderrel nagyon egyszerűen ki lehet csomagolni: Mintha könyvtár lenne, lépjünk bele az archívumba. Válasszuk ki a kicsomagolandó állományokat illetve könyvtárakat, majd a másolás F5 gomjával a szokásos módon kimásolhatjuk a másik oldali könyvtárba. Mozgatás, törlés, és egyéb, az archívumot módosító művelet általában nem végezhető.




Következik: Internetes alkalmazások